Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye.
A botnak, amit a nyakában hordott, amellyel a vizet hordta haza, egy-egy végén lógtak a kancsók.
Az egyik korsó tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított vele haza. Ám a másik edényen volt egy repedés, .A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.
Két teljes évig ez így ment, minden nap. A vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
- Szégyellem magam a repedésért. Velem csak fele vizet tudsz hazaszállítani.

A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:

- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket,amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat,hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság:
Mindannyiunknak meg van a saját különleges hibája.
Mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.
Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.