2010.11.10. 21:52, kokicsnoemi
Fátyolként borul ránk az éjszaka leple,
Egy magaslesen ülünk, csillagokat lesve.
Nincs sok hang, csak az erdő neszei,
Az éj csendjét ludak gágogása szeli.
A földön nedves a lehullott avar,
Nyugalomban ülünk, ma senki se zavar.
S mikor felnézünk a bársonyos égre,
Látjuk miként a tejút sálat köt az éjre.
Sokáig ülünk így, halkan sugdolózva,
Az éj sötét leplébe lágyan burkolózva.
Hideg az éjszaka, leheletünk látszik,
A legtöbb ember ilyenkor dideregve fázik.
De mi nem fázunk, nem gondolunk másra,
Melegséggel tölt el egymás társasága.
Néha fel-felhangzik disznó vagy őz lépte,
Felettük az eget bagoly szárnya tépte.
Gyorsan múlott el e csodálatos este,
Szemünk még mindig a csillagokat leste.
Lelkünk megnyugodott, most boldogság ölel,
Elindulunk haza, a napkelte közel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum