Nem akkor megy el, amikor hiszed. Nem akkor hagy el, aki a tied. Egy reggel éppen úgy, mint annyi éve, felkel, nyújtózik és papucsba lépve mosdani megy és fogat mos a csapnál, aztán a törött kapcsolóval babrál, újságot böngész a reggeli mellett, latolgatja a vasárnapi meccset, aztán egyszer csak megdöbbenve felnéz: egy idegen nő kérdi tőle: Nem kérsz? És aztán… minden megy tovább, mint régen. Nem támad tűzvész az asztalközépen, és a fürdőszobában változatlan vékonyul tovább a családi szappan. És aztán.. lassan gördül év az évre, a házban kövült nyugalom és béke. Hanem az asszony fázik, egyre fázik – nem érti. Pedig minden rendben látszik: takarékos, józan, derék a férje. Az ég hideg, s mintha esőt ígérne… Ő ment el, rég, a napjai közül, ajtót se csapva, észrevétlenül.