(Nyugodtan)
Nincs márkás autóm.
Nem vagyok Tocsik és nincsenek örökölt millióim.
Még házam sincs, mert még az is a banké.

(Emeltebb hangon)
Rajtam kívül, még több millióan értik, hogy mit gondolok, amikor azt mondom: a rendszerváltásnak nevezett hatalomátmentés után, demokratikusnak mondott, hazug, hitétől megfosztott, fogyasztói társadalom jött létre. Évek óta nem akarják rendbe tenni az egészségügyet, rövid idő alatt szétverték az oktatást, drágábban épül az autópálya, mint Svájcban.

(Kiabálva)
És nem örülök, hogy termelőeszközeink mértéktelen eladásával, a saját hazánkban, jobbágy sorba taszítottak bennünket, a hazai kistermelőket és kiskereskedőket pedig tönkre tették.
Kikapcsolom a tévét, mert a reklámokkal és tartalom nélküli műsorokkal butítják a magyart, de sok más mellett, azzal  is borzolják a kedélyeket, hogy a fogyatékkal élőket, és hozzátartozóikat magukra hagyják.

(Ordítva)
Felháborodom, mert a képviselők számla és elszámolás nélkül mérhetetlen vagyonhoz jutnak, és dőzsölnek az uzsorások.
A gyenge focistákat megfizetik a jó üzlet reményében, míg hajléktalanok fagynak meg az utcán.

(Rekedten ordítva, ökölrázással)
Nem vagyok büszke az „öszödi beszéd”-re!
De még kevésbé arra, hogy akinek a szájából elhangzott, milyen soká és oly gyalázatos körülmények között távozott. SZÉGYEN!

(Letörve)
Itt élek Európa szívében, és félhetek, hogy egyszer, valahol magányosan végzem, mert MOST nincs időm azokra, akiknek emberséget kellene tanítanom: a gyerekeimre.
.
.
.

(Sóhajtva!?; Kiáltva!?; Sikoltva!? - kinek-kinek érzése szerint)
Magyarország: én nem így szeretlek!

(Csak úgy)
’ja, és utálom a mákos gubát