Mint mikor a hűs szellő simítja a fákat,

Mint mikor a lágy eső áztatja a tájat,

Mint mikor a napfény játszadozik velem

Valami olyasmi nekem a szerelem.

 

Összeköt embereket csoda vagy tán varázs

Mindegyik szívében fellobban a parázs.

Attól a pillanattól csak egymásnak élnek,

Fogják egymás kezét és sohasem félnek.

 

Megtalálták, ki nekik a boldogsághoz kellett,

Együtt élnek most már, nem csak egymás mellett.

Egymást szeretve és egymást bátorítva,

Boldog életüknek ez egyetlen titka.

 

Mit szólsz hozzá?

Melegséget adó szép napokra vágyom,

Egy olyan világra, hol meglelem a párom,

Aki szeret engem, ölelget és becéz,

Sajnos ilyen embert találni ma nehéz.

 

Nem adom fel – tudod, őt tovább keresem

Azt hiszem, hogy ezzel nem vagyunk kevesen.

Biztos vagyok benne, hogy meglelem a párom,

Teljesíti az Úr, mire nagyon vágyom.

 

Mit szólsz hozzá?

Megmozdulok, pillám rebben,

Nem ébredhet senki szebben.

Arcom napsugár simítja,

Meleg fénye lelkemet vidítja.

 

Kimászok az ágyból, a konyhába megyek,

Ritkák az ilyen jókedvű reggelek.

Csinálok egy kávét, leülök egy székre,

Nem gondolok másra, csak a jóra, szépre.

 

Melegséggel tölt el, ha kinézek a fényre,

Ha feltekintek bármikor a szép tiszta égre.

Hallgatom a madarak fülbemászó hangját,

Ha nézhetem a fűben szorgoskodó hangyát.

 

Ha a szellő olykor érinti az arcom

Feladom a magamban éppen dúló harcom

Mosolyt csal arcomra és megnyugvást okoz,

Amit a nap melegsége mindig csak fokoz.

 

A természet csodái előtt leborulok halkan

Mit nem lehet kimondani, vagy leírni szavakban

Csak érezni lehet, de nem mindenki érzi

A dolgokat nem emberként, csak bábuként nézi.

 

Ki kell tárni felé a szívedet, lelkedet

Befogadni mindenhol a fényt és a meleget

Ezt kell tenni mindig, míg e földön vagyunk,

Mert előbb-utóbb sajnos biztos, hogy meghalunk.

 

Mit szólsz hozzá?

Erőltetett mosoly, mi arcomon ül,

Leplezni próbálom, mi fáj belül.

Társaságba járok, s magányos vagyok,

Hiába van meleg, úgy érzem megfagyok.

 

Vágyom ölelésre, becéző szavakra,

Cirógatásokra, s nem üres falakra.

Mosolyra, derűre, csókokra és társra,

Olyan férfire, ki rám gondol, s nem másra.

 

Szeretném, ha végre teljesülne álmom,

S velem lehetne, kire nagyon vágyom.

Szeretetet kapnék, s lángolnék érte,

S én hűségemet adhatnám cserébe.

 

Mosolygós lenne attól kezdve napom,

Követném őt, bíznék benne vakon.

Jelen pillanatban ez most csak egy álom,

Ha nem adom fel, tudom, meglelem a párom.

 

Mit szólsz hozzá?

Elhatároztam, hogy nagyon kemény leszek,

Kapcsolatunk végére immár pontot teszek.

Nem volt könnyű döntés, de meg kellett tenni,

Más megoldást erre nem lehetett lelni.

 

Az érzések persze nem múlnak el könnyen,

Néha még kicsordul egy-egy fájó könnyem.

Pedig eldöntöttem, hogy nem fogok sírni,

Erős vagyok, tudom, hogy ki fogom bírni.

 

Új életet kezdek és történhet bármi,

Remélem nem fogom sohasem megbánni.

A szívemben lassan beforrnak a sebek

Rajtad kívül élnek még máshol is emberek.

 

Biztos vagyok benne, hogy vége lesz a télnek,

Meghallgatja az Úr, amit tőle kérek.

Rálelek egy igaz és szerető társra,

Teljesül az álmom, mire nagyon vártam.

 

Azt kívánom Neked is, találd meg a társad,

Teljesüljön minden ki nem mondott vágyad.

Vannak mély érzések, azt kívánom tudd meg,

Legyen kitartásod és sohase und meg.

 

Megmaradsz most nekem, mint a legjobb barát,

Kinek elmondhatom szívem minden baját.

A szeretetnek tudod sose lehet vége

Átköltözöl szívem másik rejtekébe.

 

Lehet nem azt kaptam, most amit akartam,

De hálás vagyok érte, hogy Reád akadtam.

Az életembe megint beloptad a zenét,

Küldöm Neked ezért szívem szeretetét.

 

Tanultam türelmet, s megtanultam sírni,

Arra is rájöttem, hogy kell verset írni.

Felfoghatnám kudarcnak, de látod nem teszem,

Hisz mellettem maradtál Barátnak kedvesem.

 

Mit szólsz hozzá?